4. Túrógombóc
Hozzávalók 4 adaghoz:
- 20 dkg zsemlemorzsa
- 2 ek napraforgó olaj (a zsemlemorzsa pirításához)
- 70 g búzadara
- 50 dkg tehéntúró
- 3 db tojás
- csipet só
- 1 késhegynyi szódabikarbóna
Elkészítés:
Alaposan keverjük össze a túrót a 3 tojássárgájával, búzadarával, egy csipet sóval és szódabikarbónával, majd lassan forgassuk bele a felvert tojásfehérjét.
A masszát körülbelül 1-2 óra hosszára a hűtőben állni hagyjuk azért, hogy a búzadara megduzzadjon. Ezután vizes kézzel egyforma méretű gombócokat formázunk belőle.
Nagyobb fazékban forraljunk vizet és adjunk hozzá egy csipet sót. Amikor felforrt, vegyünk vissza a lángból, hogy a víz csak gyöngyözzön, de ne zubogjon. (Ha forrásban lévő vízbe tesszük a gombócokat, könnyen széteshetnek.)
Először egy próbagombócot főzünk. Ha szétesik, az azt jelenti, hogy a dara még nem dagadt meg kellően. Ebben az esetben adjunk hozzá még egy kevés búzadarát (kb. 1-2 dkg), és tegyük vissza a masszát a hűtőbe pihenni.
A kész gombócokat lassú tűzön főzzük 15-20 percen keresztül. Amikor a gombócok feljönnek a víz tetejére, akkor ez jelenti azt, hogy késze vannak.
Szűrjük és csepegtessük le, majd az előre elkészített, pirított zsemlemorzsába forgassuk bele.
Tálalás: Édes tejföllel kínáljuk, amely tökéletesen illik a gombócok ízéhez.
Elkészítési idő: 90 perc
A cikk folytatódik, nyomj a tovább gombra a hirdetés alatt!